You are here

Új fényben Joseph Smith Első Látomása

Printer-friendly version

Új fényben Joseph Smith Első Látomása

Wesley P. Walters

Joseph Smith hivatalos beszámolója az Első Látomásról:
Manchesterbe költözésünk második évében lakóhelyünkön szokatlan vallási nyugtalanság tört ki. A metodistáknál kezdődött, de hamarosan átterjedt a környék minden szektájára …nagy tömegek csatlakoztak a különböző vallásfelekezetekhez. …Egyesek a metodista, mások a presbiteriánus, megint mások a baptista hit mellett szálltak síkra. …Később szívem valahogyan a metodista szektához húzott, és szerettem volna hozzájuk csatlakozni; de olyan nagy volt a zűrzavar és az ellentét a különböző felekezetek között, hogy lehetetlen volt …biztos elhatározásra jutni arra nézve, hogy kinek volt igaza és kinek nem. …Arra a meggyőződésre jutottam, hogy vagy sötétségben és bizonytalanságban maradok, vagy azt teszem, amit Jakab apostol tanácsol, és Istenhez folyamodom… Így, miután elhatároztam, hogy Istenhez folyamodom, kimentem az erdőbe, hogy ezt megtegyem. Gyönyörű tiszta reggel volt ezernyolcszázhúsz kora tavaszán. …letérdeltem, hogy szívem óhaját Isten elé tárjam. …egy fényoszlopot pillantottam meg fejem felett. …amikor pedig a fény megpihent rajtam, két alakot láttam felettem a levegőben állni, akiknek fényessége és dicsősége leírhatatlan volt. Az egyik nevemen szólított, és a másikra mutatva ezt mondta: Ez az én Szeretett Fiam, őt hallgasd! …megkérdeztem azokat, akik felettem a fényességben álltak, hogy mindezen szekták közül melyiknek van igaza – mert akkor még nem tudtam, hogy mindegyik eltévelyedett –, és melyikhez csatlakozzam. Azt a választ kaptam, hogy egyikhez se, mert mind eltévelyedtek, és az, aki megszólított, azt mondta, hogy mindegyik hitvallása utálatos őelőtte, és tanítói hamisak… Hamarosan észrevettem, hogy élményem elbeszélése heves előítéletet keltett ellenem a hívők között, és nagy üldözést idézett elő, amely egyre nőtt, és annak ellenére, hogy egy tizennégy-tizenöt éves … jelentéktelen fiú voltam, mégis magas állású férfiak érdemesnek találtak arra, hogy a közvéleményt ellenem hangolják és elkeseredett üldözést indítsanak …az összes felekezet egyesült erővel üldözött.

– Igazyöngy, Joseph Smith története (1:5-8, 14-19, 22)

"Amennyiben akár a legkisebb lehetősége is fennáll annak, hogy a mormon történelem alapköve kitaláció, bizonyára nincs olyan mormon, aki ne lenne kíváncsi a valódi tényekre."

Joseph Smith látomásának jelentősége

A fent idézett, Joseph Smith Első Látomásáról szóló történet egyike Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (a Mormon Egyház) alapvető állításainak. A Názáreti Jézusba vetett hit után a második legfontosabb dolognak tartják.1 Amint Hugh B. Brown mormon apostol kijelentette:

Joseph Smith próféta első látomása jelenti az alapját a későbbiekben megszervezett egyháznak. Ha ez az első látomás nem más, mint Joseph Smith képzeletének a szüleménye, akkor a Mormon Egyház pontosan az, aminek kritikusai mondják: gonosz, szándékos csalás. The Abundant Life, pp. 310-311

Amennyiben akár a legkisebb lehetősége is fennáll annak, hogy a mormon történelem alapköve kitaláció, bizonyára nincs olyan mormon, aki ne lenne kíváncsi a valódi tényekre. Ez a rövid tanulmány olyan történelmi bizonyítékokkal szolgál, amelyek Joseph Smith Első Látomását egészen új megvilágításba helyezik. Manapság sok mormon nincs a tudatában olyan jelentős történelmi tényeknek (beleértve az alábbiakat is), amelyekkel Egyházának vezetősége szándékosan nem akar szembenézni.2

  • A történelmi bizonyítékok szerint ugyanis lehetetlen, hogy Joseph Smith-t egy ébredés indította volna arra, hogy megkérdezze, melyik egyház az igazi. Egyszerűen semmilyen ébredés nem történt a New York állambeli Manchesterben vagy azon a környéken, ahol ő élt. Előfordult ugyan olyan ébredés, mint amit Smith leírt, de az csak később, 1824 tavaszán kezdődött el. Ez komolyan veszélyezteti Smith történetét, mivel nem hagy elegendő időt az Első Látomás beszámolójában leírt események és a Mormon Könyve 1830-as első kiadása között.
     
  • Ráadásul vannak más, korábbi beszámolók is az Első Látomásról. Ezek közé tartozik magának Smith-nek az egyik kézirata, amely viszont nem említi az Atya és Fiú megjelenését. Ezek az első beszámolók e helyett egy angyalról vagy szellemről, sok angyalról, vagy csak a Fiúról szólnak. A történet mai formájában (az Atyával és a Fiúval) csak 1838-ban jelent meg, 18 évvel az után, hogy Smith állítólag ebben a látomásban részesült.
     
  • A Joseph életének korai időszakáról ma már ismert részletek szemben állnak azzal az állításával, miszerint 1820-ban üldözték azért, mert valakinek elmondta az Első Látomás történetét. Fiatalemberként részt vett ugyan metodista összejöveteleken, később pedig rövid időre csatlakozott is egy metodista egyházi csoporthoz, de üldözéséről nincs feljegyzés.

Nem volt ébredés 1820-ban

Joseph Smith otthonának környékén 1820-ban nem volt olyan ébredés, mint amilyet leírt, amely során nagy tömegek csatlakoztak volna a metodista, baptista és presbiteriánus gyülekezetekhez. Korai források szerint, beleértve egyházi konferencia-beszámolókat, újságokat, egyházi folyóiratokat, presbiteri feljegyzéseket és megjelent interjúkat, semmi olyan nem történt 1820-ban vagy 21-ben, ami megfelelne Joseph Smith leírásának.

A gyülekezetek létszáma nem növekedett olyan mértékben Palmyra-Manchester, New York környékén 1820 és 21 között, mint ami nagy ébredések idején jellemző (a két város egymáshoz közel fekszik). Például 1820-ban a palmyrai baptista gyülekezet 8 új, hitvalló és bemerítkező taggal bővült, a presbiteriánus 14 új taggal, míg a metodista 6 tagot elvesztett, tagsága az 1819-es 677-ről 1820-ra 671-re csökkent, majd 1821-ben 622-re.3

1838-as beszámolójában Smith azt állítja, hogy az 1820-as ébredés eredményeként édesanyja, lánytestvére és két fiútestvére is csatlakoztak a helyi presbiteriánus gyülekezethez. Joseph édesanyja, Lucy viszont azt állítja, hogy az ébredés, amelynek során az egyházhoz csatlakozott, fia, Alvin halála után volt. Alvin 1823, November 19-én halt meg, és a fájdalmas veszteség után – állítja Lucy Smith – történt nagy ébredés a környéken.

Az egész szomszédság nagyon elkezdett érdeklődni a vallás iránt, és a többiekkel együtt mi is elmentünk az összejövetelekre, hátha hallunk valamely vigasztaló szót, amely segít túlfűtött érzelmeinken. First Draft of Lucy Smith’s History, p. 55. LDS Church Archives

Lucy hozzáteszi, hogy habár a férje csak az első összejövetelekre ment el, nem kifogásolta azt, hogy ő vagy a gyerekek járjanak, sőt azt sem, hogy egyháztagokká váljanak. További bőséges bizonyíték is rendelkezésre áll az 1824 tavaszán lezajlott ébredésről, amelyre Lucy Smith utal. Legalább egy tucat újság és vallási folyóirat számolt be róla, lásd például George Lane egyik levelét, amely 1825 január 25-ei dátummal van ellátva a Methodist Magazine, 1825 áprilisi számában, valamint egy palmyrai újság, a Wayne Sentinel 1824 szeptember 15-ei számában.4 Az abból az időből származó egyházi feljegyzések figyelemre méltó számbeli növekedést mutatnak, ami új megtérők befogadására utal. A baptista gyülekezet 94, a presbiteriánus 99, a metodista pedig 208 új taggal bővült. Joseph állításával ellentétben ilyen nagyszámú embert befolyásoló ébredés nem fordult elő a Palmyra-Manchester körzetben 1820-ban. Ezekből a bizonyítékokból tehát nyilvánvaló, hogy az ébredés, amelyről Joseph Smith beszél, nem 1820-ban, hanem 1824-ben történt. Ezen túl is számos külső bizonyíték létezik, amely azt támasztja alá, hogy az ébredés, amelyre Lucy Smith utal, 1824 tavaszának kezdetén zajlott le. Amikor Joseph Smith megírta történetének 1838-as változatát, önkényesen négy évvel visszatolta az ébredést 1820-ra, és az Első Látomás történetének részévé tette, amelyről akkor még sem az édesanyja, sem más hozzá közelálló személyek nem hallottak. (További részletekért lásd Dialogue, A Journal of Mormon Thought, 1969 Spring, pg. 59-100.)

Vajon problémát jelent-e Joseph története számára egy négy éves időeltolódás? Minden bizonnyal! Joseph egy tíz éven át tartó eseménysorozatot ír le, amely az Első Látomással kezdődik, és a Mormon Könyvének 1830-as publikálásával ér véget. Amennyiben ez az eseménysorozat 1824-ig nem kezdődött el, akkor egy hatéves időszakba kell belesűríteni mindazokat a történéseket, amelyek Joseph Smith állítása szerint a Mormon Könyve kiadása előtt lezajlottak.

A mormon szentírásban megjelenő történetben Joseph azt állítja, hogy 1823-ban, három évvel Első (1820-as) Látomása után meglátogatta őt Moróni angyal. Moróni beszélt Josephnek az aranytáblákról, de azt mondta neki, hogy csak négy év múlva kaphatja meg őket. Joseph 1827-ben szerezte meg az aranytáblákat, és három évvel ezután (1830) adta ki a Mormon Könyvét.

Emlékezzünk viszont arra, hogy Joseph az Első Látomást a Manchester-Palmyra körzetben történt nagy vallásos ébredéshez kötötte! Amint az a fentiekből is látható, ma már tudjuk, hogy ez az ébredés nem 1820-ban, hanem 1824-ben történt. Ez azt jelenti, hogy Moróni angyalnak az Első Látomás után három évvel későbbi látogatása 1827-re datálható. Ha ehhez hozzáadjuk azt a négy évet, amíg Joseph Smithnek várnia kellett, hogy megkapja a táblákat, akkor kiderül, hogy csak 1831-ben kapta meg őket. Ekkorra azonban a Mormon Könyve már megjelent! Az a tíz éven át tartó eseménysorozat, amelyet Joseph Smith leír az Első Látomás történetében, egyszerűen nem fér bele az 1824 és 1830 közötti időszakba.

Hogyan vált a mormon kezdetek története ilyen zavarossá? Nos, a válasz részben abban rejlik, hogy maga Joseph Smith is többféleképpen mesélte el történetét.

Egy örökké változó történet

Körülbelül 1832-ben kezdte el Joseph Smith a Mormon Egyház eredetéről szóló beszámoló megírását (ez az egyetlen, amelyet saját kezűleg írt). Ez szembeötlő módon eltér a hivatalos Első Látomás történetttől, amelyet mintegy 6 évvel ezután mondott tollba. Ez az 1832-es beszámoló, amelyre Joseph "furcsa beszámolójaként" is szoktak utalni, soha nem lett befejezve, és évekig elérhetetlen volt a nyilvánosság számára. Végül a BYU Studies 1969 tavaszi számában jelent meg (pg. 278), és Dean C. Jessee The Personal Writings of Joseph Smith (Salt Lake City, Desert Book, 1984, pg. 14) című kiadványa is tartalmazza.

Ebben a változatban Joseph úgy mutatja be magát, mint aki 12-15 éves kisfiú korában a Biblia odaszánt és fogékony olvasója volt. Azt állította, hogy az Ige tanulmányozása juttatta el arra a következtetésre, hogy minden felekezet téved. Amint írta:

Az Írások tanulmányozása által rájöttem, hogy az emberiség nem figyel az Úrra, hanem elhagyta az igaz és élő hitet, és nincs olyan társaság vagy felekezet, amely Jézus Krisztusnak az Újszövetség szerinti evangéliumára épül. Personal Writings, pg. 5

Hat évvel később, amikor Joseph nyilvánosságra hozta az Első Látomásról szóló hivatalos beszámolót, megváltoztatta a történetét, és már nem állította, hogy személyes bibliatanulmányozása vezette rá arra, hogy minden egyház téved. Ehelyett azt mondta, hogy az Atya és a Fiú mondták meg neki, hogy minden egyház téved, és hogy egyikhez sem szabad csatlakoznia. Az ügy iróniája, hogy éppen mormon történészek dokumentálták azt a tényt, miszerint Joseph Smith 1828-ban egy metodista gyülekezethez csatlakozott.5 Ez azt jelenti, hogy megszegte az isteni parancsot, miszerint "egyikhez se csatlakozzon." Állítása szerint ez a parancs meglepte, mert mint zárójelben megjegyezte: "Eddig sohasem merült fel bennem, hogy esetleg mind tévednek." Megjegyzésével Joseph mégis önmagának mondott ellent, hiszen ugyanebben a beszámolóban, néhány fejezettel korábban a következőt jegyezte fel: "Gyakran azt kérdeztem magamtól: Mit tegyek? E sok felekezet közül vajon melyiknek van igaza? Vagy talán mindannyian tévednek?" (JST 1:10) Az "eddig sohasem merült fel bennem, hogy esetleg mind tévednek" megjegyzés az eredeti kéziratban (lásd BYU Studies, 1969 Spring, pg. 290), és az Igazgyöngy első, 1851-es kiadásában még olvasható.

Az 1838-as hivatalos beszámoló e későbbi ellentmondás nélkül sem egyezik meg az 1832-es változattal. Az 1832-es változatban Josephet a bibliaolvasás serkenti Isten keresésére, az 1838-as történet szerint pedig erre egy nem létező, 1820-as palmyrai ébredés motiválja.

Az 1832-es változatban Joseph csak Krisztus megjelenését említi, míg az 1838-as beszámolóban azt állítja, hogy az Atya és a Fiú egyaránt megjelentek. Az 1832-es beszámolóban már tudja, hogy minden egyház téved, az 1838-as történetben viszont már azt állítja, hogy ez soha fel sem merült benne addig, amíg az Atya és a Fiú erről őt nem tájékoztatta.

Joseph édesanyja sem tudott semmit az Atya és a Fiú megjelenéséről a Szent Kertben. Kiadatlan beszámolójában a mormon vallás eredetét egy angyali látogatásra vezeti vissza, amely Joseph hálószobájában történt. Ebben az időben Joseph azon gondolkodott, hogy vajon a sok egyház közül melyik az igazi. Az angyal azt mondta neki: "Nincs egyetlen igaz egyház sem a Földön, egyetlen egy sem" (First Draft of Lucy Smith’s History, pg. 46. LDS Church Archives).

Az Első Látomásnak egy másik változata is megjelent, éspedig 1834-35-ben a Latter-day Saints Messenger and Advocate (Vol.1, pg. 42, 78) * című folyóiratban. Ezt a beszámolót Oliver Cowdery mormon egyházi vezető írta Joseph Smith segédletével. Elbeszéli, hogy egy 1823-as ébredés keltette fel a 17 éves Joseph Smith6 érdeklődését a vallás iránt. Cowdery szerint, Joseph arra vágyott, hogy megismerje a tiszta és szent vallás bizonyosságát és valóságát (pg. 78). Imádkozott, hogy ha létezik egy Felsőbb Lény, akkor hadd kapjon bizonyosságot a felől, hogy őt elfogadta, és hogy a bűnei megbocsáttattak (pg. 78-79). A beszámoló szerint egy angyal (és nem Isten) jelent meg Joseph szobájában, és megmondta neki, hogy a bűnei megbocsáttattak.

Ez a beszámoló is számos ellentmondást szül.

  • Először is, az ébredést 1823-ra, és nem 1820-ra teszi.
     
  • Másodszor, ha Josephnek már volt egy látomása az Atyáról és a Fiúról 1820-ban, akkor miért volt szüksége azzal kapcsolatban imádkoznia 1823-ban, hogy létezik-e egy Felsőbb Lény?
     
  • Harmadszor, amikor az ébredés hatására imádkozik, angyal jelenik meg neki, nem az Atya és a Fiú.
     
  • Negyedszer, az angyal a bűnei bocsánatáról beszél, ahelyett hogy bejelentené: minden egyház téved.

Ezek az igen különböző beszámolók komolyan megkérdőjelezik Joseph Smith Első Látomásáról szóló történetének a hitelességét. Megtörténik, hogy több személy különböző módon látja ugyanazt az eseményt, de amikor egy valaki ugyanarról az eseményről egymásnak ellentmondó történeteket mesél, akkor jogos megkérdőjelezni a személy szavahihetőségét és a történet igaz voltát.

Üldözés vagy elfogadás?

A palmyrai (New York állam) ébredés történelmileg bizonyított dátumán, valamint Josephnek az eseményről való korábbi beszámolóin kívül más is gondot okoz a mai Első Látomás hitelességét illetően. Mindaz ugyanis, amit a Palmyrában töltött korai éveiről tudunk, ellentmond a történetnek. Joseph Smith a hivatalos változatban azt állítja, hogy a környék összes egyháza üldözte őt, "mert kitartóan állítottam, hogy látomásom volt." Joseph egyik akkori ismerőse viszont ennek az ellenkezőjét állítja. Orsamus Turner, aki 1822-ig nyomdászinas volt Palmyrában, ugyanabba az ifjúsági vitaklubba járt, mint Joseph Smith. Emlékezett rá, hogy Joseph, "miután elérte őt a metodizmus szikrája … nagyon jó buzdítóvá vált az esti összejöveteleken." History of the Pioneer Settlement of Phelps and Gorham’s Purchase, 1851, pg. 214

1838-as beszámolójának állításával ellentétben tehát, miszerint szembeszálltak vele és üldözték, az ifjú Josephet szívesen látták a metodista összejöveteleken, és meg is engedték neki, hogy buzdításokkal részt vegyen a metodisták esti prédikációjában. Ezt elismeri James B. Allen, a Brigham Young Egyetem történésze, a Mormon Egyház egyik püspöke is. Allen jóformán semmit sem talált, ami Josephnek azt az állítását támogatná, amely szerint az Első Látomást rögtön annak 1820-as megtörténte után elmesélte volna, és hogy ennek eredményeként üldöztetésben volt része. Ugyanígy arra sincs bizonyíték, hogy Joseph akár tíz évvel később is terjesztette volna a történetét:

Csak elenyésző bizonyíték lelhető fel azzal kapcsolatban, hogy az 1830-as évek elején Joseph Smith a nyilvánosság elé tárta történetét. Ha netán mesélte is, senki nem tartotta elég fontosnak abban az időben ahhoz, hogy le is jegyezze, és senki nem is kritizálta. Még a saját leírásában sem említette Joseph Smith, hogy ebben az időben bírálták volna az Első Látomás elmesélése miatt ("The Significance of Joseph Smith’s First Vision in Mormon Thought," Dialogue: A Journal of Mormon Thought, 1966 Autumn, pg. 30).

Összefoglalás

Minden fellelhető bizonyíték arra utal tehát, hogy Joseph Smith Első Látomásának 1838-as, hivatalos változata nem történelem, hanem mítosz.

  • 1820-ban a Palmyra-Manchester körzetben New York-ban sehol sem volt ébredés.
     
  • A Joseph Smith által elbeszélt események időben nem illenek az 1824-es ébredés és a Mormon Könyvének 1830-as megjelenése közé.
     
  • Josephet nem üldözték, hanem befogadták a metodisták.
     
  • 1832-es beszámolójában Joseph azt mondta, hogy személyes bibliatanulmányozása által jutott el arra a következtetésre, hogy minden egyház hitehagyott, ugyanakkor az 1838-as beszámolójában már azt mondta, soha sem merült benne fel, hogy mind tévednek.
     
  • Az 1832-es változat szerint Joseph Krisztust látta látomásban, 1835-ben Joseph egy angyal látogatásáról számolt be, majd az 1838-as történetben az üzenet az Atyától és a Fiútól származott.
     
  • Senki sem ismerte az Első Látomás mai változatát, amíg Joseph azt le nem diktálta 1838-ban, és egyetlen kiadvány sem említi 1842-ig.

A történelmi bizonyítékok által megvilágított ellentétek és ellentmondások arra mutatnak, hogy az Első Látomás története, amint azt ma a Mormon Egyház ismerteti, csakis Joseph Smith nagy képzelőerejének szüleménye lehet. A történelmi tények és Joseph saját szavai is megfosztják hitelétől.

* A dokumentumok másolata az IRR címén megkérhető!
 



Jegyzetek

1. BYU professor James B. Allen, in "The Significance of Joseph Smith's First Vision in Mormon Thought", Dialogue: A Journal of Mormon Thought, Autumn 1966, p. 29 (Allen akkor püspök volt

2. Például az Ensign mormon egyházi lap (April, 1995) hatoldalas cikkben tárgyalta az Első Látomás fontosságát: "Oh How Lovely Was the Morning!: Joseph Smith's First Prayer and the First Vision", de sehol sem említette a Joseph Smith története és a történelmi tények közötti komoly ellentmondásokat.
3. Források: Geneva Area Presbyterian Church Records, Presbyterian Historical Society, Philadelphia, PA; Records for the First Baptist Church in Palmyra, American Baptist Historical Society, Rochester, NY; Minutes of the [Methodist] annual Conference, Ontario Circuit, 1818-1821, pg. 312, 330, 346, 366.

4. Lane azt írta, hogy az Úr palmyrai munkája tavasszal kezdődött, de az 1824 szeptember 25-26-i negyedévi gyűlésig visszafogott volt; amint a Wayne Sentinel-ben megállapította: "Nagy reformáció megy végbe ebben a városban. Sokak szívébe belehullt Isten szeretete, és a Lélek kiöntetése folyamatosnak látszik.

5. Linda King Newell & Valeen Tippetts Avery: Mormon Enigma, Emma Hale Smith, University of Illinois Press, 2nd edition, 1994, p. 25.

6. Amikor Cowdery a 42. oldalon elkezd beszámolni a a mormon vallás gyökereiről, megemlíti az ébredést és Joseph korát is: aki 14 éves volt. A 78. oldalon folytatja a történetet, és az ébredést 1823-ra datálja, Josephet pedig 17 évesnek mondja. 



További információ:

Apológia Kutatóközpont
H-1576 Budapest, Pf 22,
www.apologia.hu